Európa utolsó titka - Albánia

Híres albánok, albán hírességek

 

Mi magyarok számos világhírű tudóst, művészt, alkotót adtunk a világnak. Ez a dunántúlnyi méretű kis ország szintén magáénak tudhat néhány olyan hírességet, akikről talán nem is gondolnánk, hogy albánok.

 

1. A legismertebb albán kétségkívül Teréz anya. A szegények angyalaként ismert római katolikus apáca a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, Nobel-békedíjat és számos egyéb magas kitüntetést kapott, a szegények és elesettek között végzett áldozatos munkájával vált világszerte ismertté. Idén szeptember 4-én Ferenc pápa Rómában szentté avatta.

 

Kalkuttai Szent Teréz (Forrás: Huffington Post)

Kalkuttai Szent Teréz
(Forrás: Huffington Post)

 

2. Ismail Kadare

Az 1936-ban Gjirokastra-ban született író, költő, esszéíró a kortárs albán irodalom talán nemzetközileg is legismertebb alakja. Műveit a világ 40 országában adták ki, mintegy 30 nyelven. Írói pályáján fő motívumként vonul végig az albán elmaradottság, hazája elavult kulturális struktúráinak vizsgálata. Előszeretettel helyezi regényeit és elbeszéléseit történeti kontextusba, de nem a szó klasszikus értelmében ír történelmi regényeket, a legtöbb esetben valamely társadalmi-társadalompszichológiai problémát helyez a középpontba. Számos díj birtokosa 2005-ben elnyerte a Nemzetközi Man Booker díjat.

1994 óta folyamatosan az irodalmi Nobel-díj jelöltjei között van.

 

Ismail Kadare (Forrás: thenie.org)

Ismail Kadare
(Forrás: thenie.org)

 

3. Inva Mula

A világ 10 legismertebb szopránjának egyike. A Tirana-ban született operaénekesnő gyakran szerepel a milanói Scala és a new york-i Metropolitan színpadán. Az Ötödik elem c. film Diva Plavalaguna karakterének énekhangját is ő szolgáltatta. Néhányan úgy vélték, hogy az éneklés során akadt egy-két hang, amit lehetetlen előadni, de a DVD egyik dokumentumfilmjében a készítők fogadkoznak, hogy nem babráltak, nem manipulálták a felvételt, az úgy hallható, ahogy azt az énekesnő előadta.

 

Inva Mula (Forrás: opera online)

Inva Mula
(Forrás: opera online)

 

4. Tedi Papavrami

A Tiranában született hegedűművész 4 éves korában kezdett hegedülni tanulni az édesapjától. 8 éves korában már a Tiranai Filharmonikusokkal játszott együtt, 11 évesen pedig előadta Paganini első hegedűversenyét. A Párizsi Konzervatóriumban tanult, majd meghívást kapott a Lausanni Konzervatóriumba is. Számos nemzetközi díj birtokosa, és többek között ő fordítja franciára Ismail Kadare műveit.

 

Tedi Papavrami (Forrás: classiquemaispashasbeen.fr)

Tedi Papavrami
(Forrás: classiquemaispashasbeen.fr)

 

5. Ferid Murad

Az Egyesült Államokban született biokémikus, farmakológus édesapja albán volt. Ferid Murad, 1998-ban két másik kutatóval együtt megosztva megkapta az orvostudományi Nobel-díjat a nitrogén-monoxid szignálátviteli szerepének felismeréséért, mely hatásmódjának felfedezése lehetővé tette új gyógyszerek (mint például a Viagra) és más terápiás módszerek kifejlesztését. Ezenkívül 1988-ban megkapta az American Heart Association Ciba-díját, 1996-ban az orvostudományi alapkutatásért járó Alber Lasker-díjat, 1999-ben az albán Nemzet Kitüntetettje-díjat, 1999-ben Indiana állam legmagasabb kitüntetését, a Sagamore Wabash-díjat, 2000-ben a macedóniai Szent Pál apostol-érmet, 2000-ben a Baxter-díjat, 2005-ben a spanyol Santiago Grisolia-díjat, valamint 13 egyetem díszdoktori címét.

Ferid Murad (Forrás: mediatheque.lindau-nobel.org)

Ferid Murad
(Forrás: mediatheque.lindau-nobel.org)

 

6. William G. Gregory

Albán származású amerikai űrhajós, mérnök, NASA pilóta. Szülei Korça-ból valók. Az Endeavour űrrepülőgép 8. repülésének pilótája. Az ASTRO-2 csillagászati űreszköz kutatási programjának segítője. Első űrszolgálata alatt összesen 16 napot, 15 órát és 8 percet (399 óra) töltött a világűrben. 11 100 000 kilométert (6 900 000 mérföldet) repült, 262 kerülte meg a Földet.

 

William G. Gregory (Forrás: alljobopenings.com)

William G. Gregory
(Forrás: alljobopenings.com)

 

7. James Belushi

Amerikai-albán színész, humorista, zenész, John Belushi színész fiatalabb testvére. Számos ismert filmben szerepelt, többek között a Kutyám, Jerry Lee, a Rémségek kicsiny boltja, a Huncutka és a Hull a pelyhes c. filmekben is. 2003-ban Dan Aykroyddal közösen lemezt adott ki Have Love, Will Travel címmel, 2006-ban pedig megjelent első könyve Az igazi férfiak nem kérnek bocsánatot címmel.

 

James Belushi (Forrás: alchetron.com)

James Belushi
(Forrás: alchetron.com)

 

8. Eliza Dushku

Az édesapja révén albán származású amerikai színésznőre 10 évesen figyelt fel egy ügynök. Őt választották 5 hónapos keresgélés után Alice mellékszerepére Juliette Lewis oldalán a That Night című filmben. 1993-ban Pearl szerepében Robert de Niro és Leonardo di Caprio mellett játszott az Ez a fiúk sorsa c. filmben, ami saját bevallása szerint rengeteg lehetőséget nyitott meg előtte. A következő évben Arnold Schwarzenegger és Jamie Lee Curtis tinédzser lányát játszotta a Két tűz közöttben, Paul Reiser lányát a Bye, Bye Love-ban, Cindy Johnson-t a Race the Sun-ban Halle Berry és Jim Belushi oldalán. Későbbi ismertebb filmjei a Hajrá csajok Kirsten Dunst-tal vagy az Igazság órája Rober de Niro-val.

 

Eliza Dushku (Forrás: fullhdpictures.com)

Eliza Dushku
(Forrás: fullhdpictures.com)

+1

Az eddigi római katolikus pápák közül négy albán származású volt.

 

Ha még több érdekességet olvasnál Albániáról, gyere a Facebook-ra!

Ha egyéb szempontból is érdekel az ország, kattints ide!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!