Európa utolsó titka - Albánia

“A béke mindig lehetséges” – 28. Nemzetközi Vallási Béketalálkozó Tiranában

    A nemzetközi béketalálkozó eredete a ’80-as évek közepére nyúlik vissza, mikor is a Sant’ Egidio Közösség kezdeményezésére elkezdődött a vallások közötti párbeszéd és kölcsönös egyetértés erősítése a béke jegyében. Az első vallásközi találkozót II. János Pál pápa hívta össze 1986-ban Assisi-ben, és ez az imavilágnap adta az alapját az azóta minden évben megrendezett… Tovább »

A Világ Közepe

  Ez. 🙂     A világ közepe Albániában található. 🙂 Legalábbis a bektashi muszlimok szerint. A világ közepe ugyanis Tiranában a Bektashi Világközpont Teqe-jének (tettye=szent hely) közepén van. 🙂     Albániában ugyanis négy fő vallást gyakorolnak, a katolikust, a görög ortodox keresztényt, a szunnita muszlimot és a bektashi muszlimot.  A bektashik minden évben… Tovább »

Az ország, ahol valóban egy az Isten

  A világban sok rossz dolog történik. Természeti katasztrófák, balesetek, melyekről egyáltalán nem vagy alig tehetünk, és sok olyan is, amelyet mi, EMBEREK követünk el. A legszomorúbb az, amikor mindezeket a vallások mögé bújva tesszük, melyeknek pedig a szeretet és a béke hirdetése lenne a feladatuk. Albániáról azt írják, muszlim ország. Lényegesen kevesebb a katolikus… Tovább »

„A béke egy mosollyal kezdődik” – Ma van Teréz anya napja Albániában

  Teréz anya 1910-ben született Szkopjében (Macedónia), Agnes Gonxha Bojaxhiu néven. Édesapja sikeres albán építési vállalkozó, édesanyja háztartásbeli volt. Még két testvére volt. A család Albániába, Skodrába költözött, azonban édesapja 9 éves korában váratlanul meghalt, a család eltartása így az édesanyára maradt. Teréz anya emlékei szerint a mély hitből származó szeretet volt az, ami enyhített… Tovább »

Bajram – az áldozati ünnep

  Ma van a Bajram ünnepe Albániában (is). A ‘Bajram’ török eredetű szó, azt jelenti „ünnep”. Egy évben két Bajram-ot ünnepelnek: a Ramadan Bajram-ot, és a Kurban Bajram-ot. A Kurban Bajram két hónappal és tíz nappal követi a Ramadan Bajram-ot. Az ünnep onnan eredeztethető, amikor is Isten próbatétel elé állította Ábrahámot, hogy az EGYSZÜLÖTT fiát… Tovább »

Ferenc pápa Albániában

  A mai napon Ferenc pápa első európai útjaként Albániába látogatott. A Teréz anya téren mi is ott voltunk, 2 méterrel mellettünk haladt el a pápamobil.  Azt hiszen, ilyesmi az ember életében nem sokszor adatik meg. És valóban ott voltak  a katolikusok, ortodoxok és muzulmánok szépen, együtt, békében. Nemcsak ők voltak ott, hanem a saját… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!